Cover Image

Bemutatom Hacket, a maligátort.

július 29, 2021 - Olvasási idő: 2 perc

Megvolt a kiválasztás. Kocsikáztunk miatta 6.5 órát, és ott vltunk kb 2-t, de simán megérte. Bár ha nem mentünk volna, akkor is ugyanaz lenne a halyzet, mint most, de erről majd a végén.

Szóval szerintem tökéletesen sikerült kiválastani a megfelő kutyát. Nagyjából úgy ment minden ahogy vártam, szűkítettük a kört, a végén 3 kölyök maradt, mindhárom kiváló, de választani kellett. Végül tudtam uralkodni magamon és nem azt választottam amelyik szerintem a legjobb munkakutya lenne, hanem azt amelyik az egyéni, kicsit kettős céljaimnak legjobban megfelel. Fog, harcol, erős, szép, nyugodt, bújós, önálló egyben. Nem a legdominánsabb, de kicsit sem muja, nem a legaktívabb, de pont elég lesz így is... nem agresszív, nem végletesen zsákmányos, nem fél sem zajtól, sem embertől, sem tárgytól, kiáll magáért ha kell, de nem támad, nem bánt senkit, nagyon szuper kölyök. Bővebben


Cover Image

Kiválasztás előtt

július 17, 2021 - Olvasási idő: ~1 perc

Már várom, hogy mehessek választani. Van még addig 11 nap. Kicsik még, én 7.5 hetesen fogok választani.

Az apa egy elég jónak tűnő, IGP3-as komoly munkakutya, brutális méretekkel (72 centi, 38Kg), B'Venom Pezoniak, az anya egy ismeretlenebb, de nagyon szép, szimpatikus kutya Zira of Royal Firefox, mindez a Gyarmatszéli durcás kennelben.

Kíváncsi leszek mit kap tőlük hack, de mikr ott voltam (4 hetesek voltak a kicsik), elég heterogénnek tűnt az alom. Nem minden kölyök volt ugyanolyan aktív, nem mindegyik érdeklődött, nem mindegyik olyan domináns, szóval kíváncis vagyok. Ez egyáltalán nem baj, mert így még könnyebb választani :)  Egyébként júli 28-án megyek kiválasztani a kölyköt, és augusztus 5-én fogom elhozni. Bővebben


Biztos vagyok benne?

július 17, 2021 - Olvasási idő: ~1 perc

Az az igazság, hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nekem való egy mali. 

Éjfél van, itt ücsörgök és gondolkozom. Eszembe jut, hogy Barbi a dunaparton találkozott egy malival és a gazdájával és nagyon az jött le az illető szavaiból, hogy rohadtul megbánta. Az azért elég gáz.

A belga juhász hamar eldőlt és pont azért nem akartam malit, mert nekem nem való olyan kutya akivel többet kell foglalkozni mint a gyerekemmel. Én nem tudok naponta kétszer 2 órát sétálni vele és minden hétvégén kutyás programot szervezni. Nem tudom mindenhova magammal vinni és nem tudok a munkahelyemről 4-6 óra után hazajönni hogy foglalkozhassak a kutya lelki világával.

Van viszont egy rugalmas munkahelyem, 8-tól 4-ig munkám túlóra szinte soha, van energiám, van sportkutyás tapasztalatom, és kedvem a kutyával foglalkozni. Én úgy érzem, hogy ez elég lesz.

Vagyis nem mindig érzem így. pont ez a dilemma lényege. Azon is gondolkodtam már, hogy jól tettem-e, hogy  bizonytalanságok miatt elengedtem a tervu kölyköt és visszatértem a malihoz. Nem tudom. 

Abban bízom, hogy sikerül kiválasztani egy élhető kölyköt és abban is bízom, hogy nagyrészt azért rajtam múlik, hog milyen lesz a kutya. Ha nem heccelem folyton, ha nem bombázom állandóan ingerekkel, ha néha lenyugtatom, ha van napirend, nagyon bízom benne, hogy nem lehet probléma.

Ennyi. Ez most egy ilyen rövid post. Csak le íkírtam írni, hogy azért van bennem bizonytalanság időről-időre.


Etetés 1

július 15, 2021 - Olvasási idő: 3 perc

Sokféle etetési módszer van, de a legkényelmesebb mindenképp a száraz kutyatáp. De ahogy válgattam, rájöttem, hogy nem is olyan könnyű jól dönteni.

Rengeteg féle táp van és nagyon sok módon össze lehet őket hasolnítani. Az biztos, hogy rossz kaját nem szabad adni, hiszen az egészsége nagy mértékben függ ettől, akárcsak a mi egészségünk attól amit mi eszünk. Háztartási maradék nem játszik, fagyi nem játszik, kutyakaja kell neki nem meberi moslék. Elég ha a saját egészségünket tönkretesszük a sok szarral amit megeszünk.

Az ár kiszámításával kapcsolatban rengeteg trükközés van. A gyártó érdeke nyilvánvalóan az, hogy etetési mennyiségként kevesebbet mondjon mint ami tényleg szükséges a kutyának, hiszen a fajlagosan alacsonyabb költség vonzóbá teszi a termékét. Ne dőlj be neki.

Bővebben


Első lépések

július 7, 2021 - Olvasási idő: 2 perc

Hűha nagyon sok midnent kell csinálni. Építeni kell mégegy kutyaházat, (nyilván nem valami gagyit. Szigetelt, páravédett, saját kezűleg készített ház kell természetesen) venni kell szobakennelt, venni kell kocsiba boxot, venni kell heccrongyot, harapóhurkát labdákat, hámot, naykörvet, pórázokat, kaját, tálat, plédet, fekhelyet, kullancs ellen dolgokat, kutyasampont, természetesen rendelni kell egy névre szóló bilétát a nyakörvre (ezt egyébként hónapokkal a kutya előtt megrendeltem aliról de nem jött meg :( ), kell futóöv, kakazacsi, jutifali, szőrápoló apróságok, sok minden kell.

Meg nyilván le is kéne higgadni, a kutya pont teljesen boldog egy pet palackkal is. De azért sok midnenről kell gondoskodni.

A kennel már épül egy ideje, mert az új ház miatt sok felújítanivaló van. Lebontottunk sufnit, meg valami meghatárohzatatlan építményt és a helyére kerül egy új sufnii, terasz, plusz egy kennel is hamarosan. Igazából egy kb 10-12nm-es félig fedett terület lesz körbekerítve olyan helyen, ahonnan látja a kaput és a ház mindkét bejáratát. Alapvetően nem lesznek ide bezárva, de lesz, hogy szükséges (pl vendégség, munkálatok miatt stb)

Bővebben


Kiválasztás

július 7, 2021 - Olvasási idő: 5 perc

A kiválasztásnak 3 szakasza volt. Az első a fajta kiválasztása.

Először értelemszerűen a boxer ugrott be, de a párom viszolyog a nyálas kutyától és nem is túl praktikus, összekeni a lakást, az auót, nem szerencsés vele olyan helyre menni aho lesznek emberek, meg ilyesmi. Szóval kell egy másik kutya, kezdjük nulláról. Kell egy nagyon okos, karakteres kan kutya, ez biztos. Olyan kell, ami nem nyáladzik, nem túl nagy és egészséges fajta. Nagyon fontos, hogy stabil idegrendszerű, megbízható kutya legyen. Ezután bejön még igénynek, hogy akkor már védje is meg családot és a házat, plusz lehessen vele futni, bringázni, sportolni. Szerencsére kevés az igény, szóval könnyű lesz választani.

Sokat tájékozódtam, de nem szaporítom a szót, a döntés a belga juhász lett részemről és picit más szempontok alapján a border collie a párom részéről. Bővebben


Static Pages